A Teremtett Rend című kiállításon Dargay Lajos életművének jelentős darabjaiból láthatnak válogatást. A művész 2018-ban, 76 éves korában hunyt el kalocsai otthonában. Bár alkotásai hazai és külföldi gyűjteményekben is megtalálhatók, többségük azóta is a családi házhoz épített, egyre sürgetőbben felújításra váró, szűkös műteremben pihen. Onnan érkeztek most ebbe az illusztris múzeumba, hogy végre újra életre keljenek. Különösen lenyűgöző az itt bemutatott Tourneon I-et is újra méltó térben, fényben, emberek között látni.
Dargay stúdiójában huszonhárom évvel ezelőtt, 2003-ban jártam először, amikor anyagot gyűjtöttem a szakdolgozatomhoz. A témám a kinetikus művészet, illetve ezen belül elsődlegesen egy elfeledett egri művészcsoport volt. A tagok között szerepelt Dargay Lajos neve is, akit ekkor elsősorban a „magyarországi kinetikus–kibernetikus művészet megalapozójaként” és a kalocsai Schöffer Múzeum igazgatójaként jegyzett a szakma. A műterembe lépve a szerszámgépek, munkapadok, bronzból öntött és fémből szerelt szobrok egymás mellé zsúfolt látványa fogadott. Alkotásait a szobrász egyenként kapcsolta, mutatta be. Majd kényelmes foteljébe ülve mesélt a tudomány, a technika és a művészet kapcsolatáról, az építészeti és mérnöki gondolkodás rendteremtő szerepéről. Az interjú során megtudhattam, hogy stílusának kialakulását, az ehhez szükséges szemléletváltást elsősorban a külföldi utazásai során megismert modern irányzatok tették lehetővé. A tanulmányútjaira 1967 és 1973 között került sor. Hosszan beszélt a tiszta szerkezetekre és rendszerekre építő konstruktivizmusról, a kinetikus és kibernetikus művészet létjogosultságáról, valamint Kassák Lajos, Moholy-Nagy László, Kepes György és Victor Vasarely munkásságáról. Felidézte azt is, miként került kapcsolatba Nicolas Schöfferrel, és hogyan vált később tanítványává, majd munkatársává.
Mindennek hatására a magyar művészet hatvanas–hetvenes évekbeli megújulása idején, a tiszta absztrakciót és a tér „birtokba vételét” képviselte Dargay alkotásaival. A kiállítás első termében remekül megfigyelhető, hogy korai – még Vilt Tibor és Schaár Erzsébet stílusával rokon – szobrainak tömegformálását a hetvenes évek folyamán fokozatosan felváltotta a térformálás: megjelentek az úgynevezett térdinamikus, majd a mozgó plasztikák. Az ekkor készült nyitott, fémből szerelt reliefjeinek különböző mélységekben elhelyezett, fényt elnyelő, áteresztő és tükröző alkatrészein az árnyékok, reflexiók és tükröződések folyamatosan újrarajzolják a sík és a tér határát. A sík és a tér feszültsége, valamint az optikai hatások a modern művészet egyik alapvető kérdését fogalmazzák meg: miként válhat a statikus forma dinamikus vizuális élménnyé.
Ennek a korszaknak a főműve, a harmadik teremben található 1973-as Fénymodulátor I-III. esetében a tükröződés és a reflexfények által létrehozott fénykörnyezet – vetített fény, vetett árnyék – egy minden pillanatban megújuló dinamikus látványt tár a néző elé, köré. A fény tehát Dargay művészetében alapvető alkotóelem. A mű, a tér immerzív, magába foglalja környezetét és a befogadót is. A néző itt nem passzív szemlélő: mozgásával, jelenlétével és érzékelésével a mű részévé válik.
Egyértelműen látható az is, hogy alkotásai szorosan kötődnek az építészethez, reliefjei, építészeti makettek, formatervek érzetét keltik. Ebben a vonatkozásban Schöffer művészete mellett, a kassáki Képarchitektúra és művészetfilozófia hatását kell kiemelni. Mindazonáltal életművének további fontos és sajátságosan dargays eleme a mérnöki, architektonikus szerkezeten túlmutató kozmikus szemlélet. A tiszta színek, a geometria, a művek formai tisztasága, kifinomultsága, dinamikája, mozgása egy univerzális rend és eszmerendszer kivetülései. Művészeti hitvallását egy Kassákhoz címzett műben, a Levelek Kassák Lajosnak (1983-2006) reliefben „foglalta össze”.
Szeretném ráirányítani a figyelmüket arra is, hogy Dargay az 1980-as évektől kezdődően olyan sorozatokat hozott létre, amelyek kialakítása asztrológiai kutatásokból származó ismeretekre épültek. Alkotásaihoz egy sajátos vizuális rendszert dolgozott ki, amit születési konstellációk geometrikus leképezésére használt. Módszere a három reliefpárból álló Ephemerides-sorozatban (1985–1988) jelenik meg, majd a későbbi Erebus I, II. (2005) alkotásokon válik független, egyéni vizuális nyelvvé. Nem véletlen, hogy Schöffer és Kassák is kapott egy-egy “életút-reliefet”.
Lényeges kiemelni és leszögezni, hogy a szobrászművész eredendően és elsősorban nagy méretű köztéri konstrukciókban kívánta megvalósítani elképzeléseit. Számára is irányadó volt, hogy a művészetet a múzeumi térből „kiszakítva”, a közterekbe és középületekbe integrálva, közelebb kell hozni az emberekhez, illetve újra kell gondolni a köztér esztétikai és társadalmi szerepét. Elementáris célja volt a művek univerzálissá tétele, olyan szobrok megteremtése, melyek a természet, a világegyetem tükröződései, reagálnak az őket körülvevő világ változásaira. Meglátása szerint a térdinamikus alkotások képesek formavilágukban szerves részévé, alkotó elemévé válni a természeti és a modern városi környezetnek. Egy 1980-as bajai pályázatra készült kisméretű makett (Lumino – Bajai szoborterv, 1980) fotójából készült a bejáratnál látható montázs, mely jól mutatja Dargay elképzeléseit.
Azonban a hetvenes, nyolcvanas évek tervei az egri Kibernetikus fénytorony (1978) kivételével, csak álmok maradtak. Éppen ezért lenyűgöző látni, hogy az 1980-as évektől mindezt az összetett, nagy méretű köztéri művekre kialakított koncepciót, hogyan ültette át a kisebb léptékű szobraira, reliefjeire és a térgrafikáira, sőt grafikáira is. Az itt kiállított 1998-as Tourneon I-et a visszautasított bajai terv alapján készítette el Dargay. A szobor és a fény itt stabil, nincs villogás, forgás, csak a néző mozgására épít a szobrász, aki körbejárva a művet újabb és újabb látványban részesül. Dargay saját megfogalmazása szerint „itt került legközelebb az építészeti elképzeléseihez a tömegek statikus és dinamikus viszonyával.”
2003 után, a következő években még kétszer jártam a műteremben, mindig újabb és újabb alkotásokat találva ott. A termekben szétnézve Önök is megfigyelhetik, hogy sok mű már a 2000-es évek során készült, mint például a Calocagathia és az Időrelief sorozatok, avagy a Térgrafikák is. Dargay ezen alkotásaival a természet, a mikro- és makrokozmosz rendjét, harmóniáját tárja elénk, ami – meggyőződése szerint – geometrikus formák és struktúrák révén láthatóvá is tehető. A kozmosz rendjét kereső ember konstruktív jelenlétére utaló művek a nézőt ennek a harmóniának az befogadására tanítják, arra a klasszikus hitre, hogy az univerzum vizuálisan is letükrözhető „építményében”, tiszta és tökéletes rend van, mely rend felismerhető, megérthető, befogadható és megvalósítható mind egyéni, mind közösségi szinten is.
A művész 2018-as halála után az életmű gondozása az örökösök által létrehozott Dargay Lajos Művészeti Alapítvány feladata lett, Dr. Kriston-Vízi József vezetésével. Az alapítvány elsődleges célja a szobrászművész hagyatéka által megtestesített szellemi örökség gondozása, kulturális köztudatban tartása, terjesztése. Szívügyünk, hogy kiállításokon tudjuk mindezt megmutatni, továbbá a műtárgyak végleges elhelyezési lehetőségeit is keressük. Hiszen, ha ma 2026-ban látogatunk el a műterembe, az erőfeszítések ellenére is azt láthatjuk, hogy a nem megfelelő körülmények miatt egyre romlik a művek állapota: sárgulnak a lapok, fakulnak a színek.
Talán nem túlzás azt mondani, hogy az idei év Vasarely 120 programjai, páldául a Kinetikus víziók kiállítás, valamint a jelen Dargay tárlat együttesen hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a geometrikus, kinetikus és technológiai alapú művészet újra hangsúlyosabban kerüljön be a hazai szakmai diskurzusba. Nem csupán egy sokáig perifériára szorult irányzat újrafelfedezéséről volna szó, hanem annak felismeréséről, hogy mindez a 20. század második felének egyik fontos művészeti paradigmája volt. Ebben a folyamatban Dargay Lajos életműve kiemelt jelentőséggel bír. Szobrai, reliefjei, térgrafikái és grafikái jellegüknél fogva nemcsak a 20. századi szobrászat és fényművészet fontos alkotásai, hanem a geometrikus művészet kiemelkedő darabjai is hazánkban.
Dargay konstrukciói által válhat teljesebbé és árnyaltabbá a magyar absztrakt művészet és szobrászat története is. Életműve nem marginális jelenségként értelmezhető, hanem olyan hiányzó láncszemként, amelyen keresztül a konstruktivizmus, a kinetizmus, a luminokinetikus művészet és az építészeti gondolkodás hazai összefüggései is pontosabban kirajzolódhatnak. Reményeink szerint a jelen kiállítás, az idén megjelent cikkek (Magyar Művészet, 2026/3) és tanulmányok (Vele haladt a kor? – Tanulmányok és munkalapok Dargay Lajos alkotói világához, 2026) eredményeként Dargay Lajos munkássága méltó helyére kerülhet a magyar és közép-európai művészettörténetben.
Pilisborosjenő, 2026. május 21.
Elhangzott: Műcsarnok, Budapest
Hangyel Orsolya művészettörténész, a Dargay Lajos Művészeti Alapítvány ügyvivő kurátora