Hangyel Orsolya, művészettörténész, Dargay Lajos Művészeti Alapítvány
A gimnáziumban tanár, a műteremben, a szobrok között, kísérletező ember.
Dargay Lajos (1942-2018) elsősorban szobrászművészként és a kalocsai Schöffer Múzeum igazgatójaként ismert, művészetével felvállalta és tudatosan folytatni kívánta a konstruktivista irányvonalat, valamint a kinetizmust, illetve a luminokinetikát. Azonban pályája során mindvégig tanár is volt, többgenerációs pedagógus család leszármazottjaként huszonkét évig közoktatásban is dolgozott. Párhuzamosan művészetének kibontakozásával, egy rövid ideig Nagyvisnyón, majd hosszabb ideig Egerszalókon tanított (1962-1975). Az Egri Tanárképző Főiskola elvégzése után (1972), illetve 1975 és 1983 között rajz- és műalkotások elemzése tantárgyat, rajz fakultációt és szabadon választható művészettörténetet oktatott az egri Gárdonyi Géza Gimnáziumban. Mivel az 1980-as évekre már ismert tanárnak, alkotónak és szervezőnek számított Heves megye határain kívül is, a Magyar Televízió 1981-ben pedagógusnapra portréfilmet is készített róla. A film jeleneteiben nemcsak alkotóként, hanem tanárként is láthatjuk, hallhatjuk a művészt a Gárdonyi Gimnázium rajztermében, növendékei körében. Ekkoriban Dargay rendszeresen tartott beszédeket, illetve publikált Heves megyei lapokban is. Egy nevelési értekezletre készült, kéziratban fennmaradt előadása pedig tartalmazza oktatói programjának, és egyben a vizuális-képzőművészeti-esztétikai nevelés céljainak rövid vázolását. 1983 után már nem tanított közoktatásban, hanem Kalocsán múzeumigazgatóként és szobrászként tevékenykedett, de folyamatosan voltak magántanítványai is. A Schöffer szemináriumok és a Kepes Intézet szervezésével, terveivel kapcsolatos írásai pedig arról tanúskodnak, hogy művészetszemléletének szerves részeként, mindvégig rendkívül foglalkoztatta a vizuális nevelés kérdése. Korábbi növendékei közül sokan továbbra is tartották vele a kapcsolatot, „igyekeztek megfelelni a magasra tett mércének, követték a MESTERT a távolból is”, rendszeresek voltak a találkozók, látogatások és levélváltások. Diákjai tehát láthatóan életre szóló iránymutatást és útravalót kaptak a „Tanár Úrtól”, akiről halála után is elismeréssel emlékeztek meg.
Osztálykép, Egerszalók, 1975. Fotó: Dargay Lajos Művészeti Alapítvány
Tablókép, 1979. Fotó: Gárdonyi Géza Gimnázium
Tablókép, 1982. Fotó: Czipó Tamás
Bár életében elsődlegesen az alkotó művészet és a művészet-szervezés volt hangsúlyos, a teljes életmű megértéséhez pedagógiai tevékenységét is érdemes megismerni, bemutatni. Tanári munkásságát részben a róla szóló film, a kéziratban fennmaradt írásai, valamint volt diákjainak visszaemlékezései tárhatják elénk. Neveléstörténeti szempontból szintén lényegesek Dargay gondolatai. Pályájának idején a közoktatásban történő vizuális művészeti nevelés már jelentős mértékben eltávolodott a kortárs művészettől, valamint komoly legitimációs és módszertani feladatokkal küzdött a szakma. Éppen ezért izgalmas megismerni egy olyan haladó szellemű kortárs művész elképzeléseit a vizuális nevelésről, aki az 1960-as, 70-es és 80-as években, illetve életének igen aktív alkotói szakaszában vállalt el rajztanári feladatot vidéki iskolákban. Jelen tanulmány célja tehát, hogy bemutassa Dargay művészeti és pedagógiai elképzelései közti kapcsolódási pontokat, külön-külön is átnézve, majd összefogva mindkét terület jelentőségét Dargay Lajos életművében.
Téridő ugrás
Dargay az 1960-as években Vilt Tibor és Schaár Erzsébet képzőművészek tanítványa volt, illetve rövid ideig az Iparművészeti Főiskolán is tanult. 1972-ben végzett az Egri Tanárképző Főiskola rajz szakán. Ebben az időben több tehetséges fiatal is tanult a Líceumban, akik között egyfajta műhely, baráti kör jött létre. Hatásukra pezsgő művészeti élet bontakozott ki mind az intézményben, mind a városban. A szocreál megkötöttségéből kitörni vágyó fiatal alkotók és barátok szívesen csoportosultak a náluk pár évvel idősebb Dargay köré is, aki számukra a modernitást közvetítette, és „forradalmian új művészeti életet generált Egerben”. A főiskolai tanulmányokkal párhuzamos külföldi tanulmányútjai során bontakozott ki Dargay művészete. Nyaranként Franciaországban Dallos Miklós szobrászművész szabadiskolájában tevékenykedett, kapcsolatba került Nicolas Schöfferrel, hallgatta előadásait, illetve műtermében dolgozott tanítványaként, később pedig munkatársaként. Megismerkedett továbbá még Konok Tamással, Csernus Tiborral, valamint Art Brennerrel is, aki Moholy-Nagy László tanítványaként a Chicagóban tanító és működő művész elképzeléseit, alkotásait közvetítette számára. Művészete a külföldi tartózkodásai során megismert modern irányzatok hatására bontakozott ki, alkotásaiban igen jelentős változás ment végbe. Az 1970-es évek első felében fokozatosan áttért a térdinamikus, majd a mozgó plasztikára, ahol a konstrukciók magukba olvasztották a teret és az időt, a fényt és a mozgást szinte anyagtalanná téve a szobrot. Az ekkor készült nyitott, fémből szerelt szobrai már a szerkezet által behatárolt teret is az alkotás részévé tették. A tükröződés és a reflexfények a térstruktúra állandó elmozdulását idézték elő. Az így létrejött virtuális tér szintén a műalkotás részét képezte, a valós, és virtuális mozgás révén pedig az állandó változásban lévő konstrukcióknak az idő is alkotó elemévé vált. A kezdeti bizonytalanság után határozottan felvállalta, és minden nehézség ellenére tudatosan folytatni kívánta a konstruktivista irányvonalat, valamint a luminokinetikát illetve a kibernetikát. Olyan műveket képzelt el, melyek az élet organikus részeként áthidalják a művészet és a társadalom közti szakadékot, mindazonáltal nem veszítik el tárgyi kvalitásukat, anyagi és kompozicionális minőségüket sem. Konstrukcióival kísérletet tett a szobrászat megújítására, természettudományos meglapozására, felélesztve a hazánkban töredékesen jelenlévő avantgárd térszemléletet. Dinamikus térértelmezését elvont, tiszta szobrászattal, igényes anyagmegmunkálással, kifinomult szépséggel kívánta ötvözni. A Fénymodulátor I. (1970.) nyugalmi állapotában is térdinamikus alkotás volt, alumínium vázára geometriai idomok, négyzetek, körök és azok negatívjai kapcsolódtak.
Fénymodulátor I. 1970. Fotó: Dargay Lajos Művészeti Alapítvány
A vázszerkezet adta a homlokzatok tagozódási rendszerét, amin belül forgó mozgást végző elemek voltak az idomok. A szerkezet egy fém korongon állt, melyet alulról motor forgatott. Teljes esztétikai és szobrászi hatását a fénytorony így mozgásban mesterséges megvilágítással érte el. A mű anyagi mivoltában a mozgás és a fény által feloldódott, elanyagtalanodott, a reflexfények pedig a térbe kiterjesztették. A Fénymodulátor I-III (1973) esetében a három négyzet alapú nikkel vázon belül három-három, egymás fölötti nagyobb nikkel korong és több kisebb található, melyeket elektromos motor forgat.
Fénymodulátor I-III. 1973. Részlet. Fotó: Dargay Lajos Művészeti Alapítvány
A fénnyel megvilágított korongok luminokinetikus játékba kezdenek, speciális pályát írnak le egymás körül, villódzva tükrözik vissza a fényt és megvilágítják környezetüket. A fény tehát Dargay művészetében alapvető alkotóelem, épít a fémszerkezetek természetes fényt tükröző hatására, amit kiegészít, felfokoz mesterséges fényhatásokkal A Két kocka virtuális tere (1978) szintén ezen elv alapján készült.
Két kocka virtuális belső tere. 1978. Fotó: Dargay Lajos Művészeti Alapítvány
Dargay műveire továbbá jellemző volt a tudományos szemlélet és a mérnöki jelleg, egyrészt mivel a tudomány és a művészet kapcsolatát vizsgálta. Kereste azokat az utakat, melyek egységbe hozhatják a művészetet a tudománnyal, abból kiindulva, hogy a művészet feladatai a tudományokkal párhuzamosak, egymással kölcsönhatásban vannak, és igaz művészet csak a tudománnyal egybekötve jöhet létre. Másrészt munkamódszere, műveinek alkotóelmei is a modern technikából származtak. Mindemellett felhasználta korának tudományos eredményeit, a kibernetikát, az elektronikát, az automatikát, az építészetet. Alkotásai szorosan kötődtek az építészethez, nem csak abban, hogy az ott megszabott alaposság és mérnöki jelleg dominált a szobrász alkotómódszerében, hanem alapvetően abban, hogy konstrukcióit modern építészeti környezetbe tervezte, és maguk a művek is ilyen jellegű környezetet idéznek meg, pl. Térdinamikus relief (1969), Építészet (1970), a Calocaghathia sorozat (2003-2004), vagy a Tourneon I (1998).
Építészet. 1970. Fotó: Dargay Lajos Művészeti Alapítvány
Tourneon I. 1998. Fotó: Dargay Lajos Művészeti Alapítvány
Calocagathia III. 2004. Fotó: Majoros Tamás, Dargay Lajos Művészeti Alapítvány
Művészetének fontos eleme volt a kozmikus szemlélet. A tiszta színek, a geometria, a művek formai tisztasága, kifinomultsága, építészetirajz precizitása, dinamikája, mozgása egy univerzális rend és eszmerendszer kivetülései, idea-megjelenítései voltak. Ezért is használt aranymetszést számításainál, bizonyos művei pedig matematikai és asztrofizikai kutatásokon alapuló ismeretek felhasználásával készültek, pl. Ephemerides sorozat (1986).
Időrelief I. 2004. Fotó: Dargay Lajos Művészeti Alapítvány
Ephemeridák Kassáknak. 1986. Fotó: Dargay Lajos Művészeti Alapítvány
Mint oly sok más alkotásánál, a Fénymodulátor I-III esetében is kifejező és szimbolikus a szimmetrikus elrendezés és a hármas tagolás, mely érzékletes művészettörténeti párhuzamokkal rendelkezik. Elementáris célja volt a művek univerzálissá tétele, olyan szobrok megteremtése, melyek a természet, a világegyetem tükröződései, reagálnak az őket körülvevő világ változásaira. A térdinamikus alkotások képesek formavilágukban szerves részévé, alkotó elemévé válni a természeti és a modern városi környezetnek, „kultikus helykijelölő” funkciójukkal az ember konstruktív alkotó jelenlétére utalnak, pl. Három sík a térben (1976), Tourneon II (1999).
Konstrukció szabad, természeti környezetben. Fotómontázs: Horváth Zsolt. Dargay Lajos Művészeti Alapítvány
Konstrukció ember alkotta építészeti környezetben. Fotómontázs: Horváth Zsolt. Dargay Lajos Művészeti Alapítvány
Továbbá kibernetikus fény és mozgás apparátusok felhasználásával konkrét interaktív kapcsolatba is léphetnek velük, újra megvalósítva az építészet és a szobrászat harmonikus egybeolvadását, de immár a napjainkban adott technikai, tudományos keretek között, pl. Pneu II. (1981). Dargay legjelentősebb luminokinetikus, kibernetikus alkotása az Eger városának tervezett Fénytorony volt, melyet 1978-ban adtak át.
Az idő urai
Párhuzamosan művészetének kibontakozásával – ahogy bevezetőnkben is olvasható, – Dargay pedagógusként dolgozott Heves megyei, vidéki általános iskolákban, elvégezte a tanárképző főiskolát, majd 1975 és 1983 között rajz- és műalkotások elemzése tantárgyakat, ill. művészettörténetet és rajz fakultációt tanított az egri Gárdonyi Géza Gimnáziumban és óraadóként a szomszédos Dobó István Gimnáziumban.
Eger, 1982. Kilátás a Líceum teraszáról. Szemben a Ciszterci templom, a Gárdonyi Géza Gimnázium és a Dobó István Gimnázium. Fotó: Fortepan / Magyar Rendőr
Eger, 1967. Csiky Sándor utca a Gárdonyi Géza Gimnázium épülete előtt, Daidalosz szobor, Segesdi György alkotása 1964. Fotó: Fortepan / Bojár Sándor
Dargay tanári munkásságának megértéséhez fontos érintőlegesen kitekinteni arra is, hogy ebben az időben milyen volt a vizuális nevelés helyzete a közoktatásban. Az 1950-es évek propagandisztikus, merev, „lélek nélküli” tantervei után, a rajztanítás elmélete, módszertana és gyakorlata izgalmas fejlődésen ment át a Kádár-korszak következő két évtizedében. A tantárgyat -jellegéből fakadóan- nehezebben lehetett fentről kontrollálni, eleinte kevés volt a taneszköz, a segédanyag, esetenként képzettség nélküli pedagógusok is tanítottak. Az ebből fakadó alacsony megbecsültség természetesen negatívan hatott vissza a tanítás minőségére és hatékonyságára is. A tehetségesebb, vagy érdeklődőbb tanulók tagozatokon, vagy szakiskolákban kaphattak megfelelő óraszámú és minőségű képzést, mindezzel tovább gyengítve a rajzóra értékét.
A helyzet javításán sok szakember dolgozott. Elméleti alapjait, módszertanát fokozatosan dolgozták ki a kor, illetve a szocialista ideológia igényei szerint. A szakma a 60-as években a tantárgyat általában úgy tekintette, mint a világ tudományos megismerésének vizuális eszközét, amely szemléletesebb és közérthetőbb más tudományágaknál, és ahol a megismerő folyamat a megfigyelés illetve az alkotótevékenység közben valósul meg. Az esztétikai nevelés tekintetében pedig annak személyiségfejlesztő hatását hangsúlyozták, esetenként építve a fejlődéslélektan és a látáspszichológia eredményeire is. A mesterséget nézve az elfogadott festői stílus ekkor a realizmus és a naturalizmus volt impresszionista, ritkábban posztimpresszionista technikákkal vegyítve, ami természetesen a környezet megfigyelésén, elemzésén alapszik. A tankönyvek feladatsorai így általában a természet utáni tanulmányokat helyezték előtérbe, mely feladatsorok geometrikus absztrakcióval záródtak. A középiskolai képzésben már előremutatóbb, a környezetkultúra felé vezető célok is megfogalmazódtak.
Az elképzelések és célok valószínűleg csak jelentős kihagyásokkal valósultak meg a hétköznapokban. Milyen is lehetett ekkoriban egy rajz, illetve rajz és vizuális nevelés óra? Általánosságban elmondható, hogy a hetvenes évek középiskoláiban a formálisabb képzőművészeti tanulmányok és az ábrázolási konvenciók mellett jelen lehetett (még/már) mind az élmény vezérelt, mind a műszaki jellegű, mind a látvány utáni rajzolás, avagy a díszítő írás, valamint a művészettörténeti alapfogalmak és stílusok tanítása és a népművészeti alkotások szemléltetése is. Mindazonáltal az avantgard hatására egyes pedagógusok foglalkozhattak már elvont formaproblémákkal is óráikon.
Az 1978-as tanterv mutatja majd a módszertani változást, ahol a rajztanítás, mint a vizuális kommunikáció formáinak oktatása jelenik már meg. Az új tanterv nagyobb szabadságot, keretet és kreatív teret biztosított a pedagógusoknak, továbbá megjelent a szobrászat és az építészet, illetve részben az iparművészet is a tananyagban. Mindez fokozatosan lehetővé tette, hogy az órákon gyakorlatiasabb, a mindennapi élethez jobban köthető vizuális nevelés valósuljon meg. A nyolcvanas évektől egyre általánosabbá vált a „vizuális nyelv”, a „vizuális kommunikáció”, a „tárgy- és környezetkultúra” és majd a későbbiekben a „médianevelés” kifejezése is. A tanórákon helyet kapott az információ- és kommunikációelmélet. Elkezdődött az a folyamat, amely során a rajzóra átalakul vizuális neveléssé.
Arány, irány, tónus!
Dargay Lajos tehát ebben az ideológiai, módszertani, oktatási helyzetben, életének igen aktív és küzdelmes, művészetének termékeny és már kiforrott periódusában tanított az egyik nagy multú egri gimnáziumban. Jelen elemzésnek remek kiindulópontja a Magyar Televízió által pedagógusnapra készített 1981-es portréfilm a szobrászról. Jeleneteiben nemcsak alkotóként, hanem pedagógusként is láthatjuk, hallhatjuk Dargayt a Gárdonyi Gimnázium rajztermében, diákjai körében. A tanulók egy kisebb tanteremben éppen egy kockológiai feladatot készítenek elő, tanáruk kérésére négy fiú egy bonyolultabb alakzatot rak ki hasábokból, a többiek pedig rajzbaknál ülve várják a feladatot. A helyiség egy másik részében páran egy klasszikus szoborfejet másolnak, illetve egy növendék op-art képet készít tussal, – egy pillanatra Vasarely reprodukciók is láthatók egy asztalon.A filmből sokat megtudhatunk Dargay művészetszemléletéről, viszont művészetpedagógiai elképzeléseit csak a szobrász kézirataiból ismerhetjük meg alaposan. A bevezetőben már említett előadása és a nagyjából tíz évvel későbbi, Schöffer szemináriumokkal, illetve a Kepes Intézettel kapcsolatos javaslatai adnak mindebbe betekintést. Az előadás valamikor 1975 és 1983 között feltehetően egy nevelési értekezletre, mint hozzászólás készült. A kézirat tulajdonképen oktatói programjának, és egyben a vizuális-képzőművészeti-esztétikai nevelés céljainak rövid vázolása. Arra a kérdésre fogalmazott meg választ, hogy a „rajztanítás vajon szerves része-e az integráns emberi személyiségnek, szükséges tartozéka-e a korszerű irányított és szervezett társadalomnak, társadalmi tevékenységnek”. Az előadás kiváltó oka feltehetően a szobrászművész-pedagógus által is tapasztalt akkori hiányosságok lehettek a tantárgy általános megítélésében és helyzetében. Dargay a szöveg lezárásában utal arra, hogy a rajz tanítása csupán fakultatív jellegű, a „tetszés-nemtetszés” tárgyát képezi, jelentős kihagyások, törések vannak a tananyagban, illetve, csak bizonyos korosztályok, vagy iskolatípus számára tartják fontosnak.
Az eszmefuttatás kiinduló pontja, hogy a tudomány, a modern társadalom és a technikai civilizáció alapja is egyfajta vizuális-rajzi információs rendszer pl. műszaki rajz, közlekedési jelek, tömegkommunikáció stb., amihez elengedhetetlenül kapcsolódik a „térszemlélet, formaérzék, ízlés” is. Tehát a vizuális kultúrát nemcsak a tudományhoz, hanem a modern ember hétköznapjaihoz is kapcsolja, és már egyfajta kommunikációként kezeli, melynek „sajátos nyelvtanát” el kell sajátítani, azaz meg kell tanulni „látni”. Leszögezi, hogy a „téri, formai, színbeli és szerkezeti összefüggések teljes felfogása (…) a korszerű élet feltétele.” Mindez szoros kapcsolatban van az ugyancsak vizuális eszközökkel dolgozó művészeti ágakkal. A vizuális nevelés és rajztanítás, meglátása szerint, az információs érzékenység és a hatékony kommunikáció alapja, hatással van az „értelmi erők fejlődésére, az esztétikai nevelésre”, és hozzájárul az erkölcsi, világnézeti neveléshez.
Ezután felsorolja a tantárgy legfontosabb feladatait. A korszerű, tudományos képzéshez, illetve az ismeretszerzési képességek fejlesztéséhez, a tanulóknak meg kell ismerniük a legfőbb ábrázolási rendszereket, pl. perspektíva, axonometria, illetve a műszaki rajzon használatos jeleket, jelzéseket is. Szükséges tanulmányozniuk a képzőművészet, a film, a televízió vizuális eszközeit, „nyelvezetét”, hogy megérthessék a látottakat. Tanítani kell számukra „a tartalom és forma, az anyag-szerkezet-forma, a forma és funkció kapcsolatát”, érzékeltetni kell a „szép történeti jellegét” is. Fejleszteni kell továbbá a látást, az analitikus érzékelést, a vizuális memóriát, a tudati kép alkotásának képességét. A látásfejlesztést tovább kell vinni a kognitív képességek, elsősorban az absztraháló képességek erősítésével, hogy a tanulók megtanulják felismerni az összefüggéseket. A tudományos ismeretszerzéssel egyenértékű a vizuális nevelés személyiségfejlesztő hatása, mely a magatartás, a viselkedés terén hoz eredményt.
A felsorolás után az esztétikai nevelésre tér ki részletesebben. A „szép” befogadásáról és megértésének gyakorlati pedagógiai hasznáról beszél, meglátása szerint a világból érkező esztétikai jelek a rajzórákon a befogadás-elemzés-alkotás folyamatában fejtenek ki személyiségfejlesztő és nevelő hatást. A művészettörténet ismerete pedig tulajdonképpen az ember ismerete. Elsősorban nem verbális, lexikális tanítási módszerekkel képzeli el ezt, hanem „konkrét emocionális elemzés eszközeivel”. Majd a tömegkommunikációban való eligazodás fontosságáról szól, kiemelve, hogy a vizuális nevelés elősegíti az információk helyes feldolgozását és értelmezését, mely létfontosságú világunk megismeréséhez. Különösen a 21. századi viszonyokat ismerve találó Dargay mondata: „A látásnevelés, információs érzékenység szerzése, a tájékoztatás helyes, aktív felfogása és értelmezése döntő módon alapozza meg a világ realitásába vetett hitet…” A vizuális nevelés tehát meglátása szerint tulajdonképpen erkölcsi nevelés is, hiszen „a remekművek olvasása, egyben az erkölcsi-világnézeti nevelésnek is jelentős tényezője.” Olyan értékeket sorol fel, mint a közösség, hazaszeretet, internacionalizmus, munkához való viszony, akarati tényezők, humanizmus, hazafiság, internacionalizmus, osztályharc és béke, melyek részben az adott politikai rendszer kulcsszavai is voltak, de többségükben egyetemes értékeket képviselnek.
Mint ahogy alkotásaiban is, úgy pedagógiai elképzeléseiben is láthatóan dominál a tudományos szemlélet, a tudomány-társadalom-művészet egységének vágya, az egyéni és közösségi életfolyamatok optimális szabályzása. Az elhangzottak egyrészt nyilvánvalóan kapcsolódnak az aktuális tantervekhez és a haladó hazai módszertani elképzelésekhez, igen korszerűen már a vizuális szakember kommunikációs eszméihez illeszkedve. Másrészt, Dargay külföldi tanulmányai révén jól ismerte Moholy-Nagy, Kepes, Vasarely és Schöffer munkásságát is. Elméleteik, vízióik a modern tudomány, társadalom, a korszerű technikai civilizáció, valamint a vizuális kultúra és a művészet kapcsolatáról jelentős hatással voltak rá. Művészetén keresztül természetesen pedagógiai szemléletmódját is formálta ez az ismeretanyag, így jelenhetett meg beszédében igen előre mutatóan a médianevelés gondolata is.
Mindezt kiegészíti az 1987-es írása, ahol a vizuális nevelés feladatait is a társadalmi folyamatok szerves részeként határozta meg. Meglátása szerint nemcsak az oktatási és közművelődési intézményekben kell megvalósulnia a vizuális nevelésnek, hanem az élet minden színterén, hiszen az embert a környezte neveli: amilyen a szintér, olyan lesz az ember, és amilyen az ember, olyan lesz a színtere is. Továbbá a nevelési feladatokat elsősorban tartalmi, nem módszertani szempontból vizsgálta. Elavultnak tartotta a tanított ismeretanyagot, és azt elsősorban közös alapok és törvények meghatározásával kívánta aktualizálni. Koroktól és stílusoktól független, az egész vizuális történelemre érvényes, objektív, taníthatóan megfogalmazott rendszer megalkotását tűzte ki célként. Véleménye szerint a vizuális nevelés módszertanát csak egy ilyen új rendszerre lehet alapozni. A régi ismeretanyagra épülő korszerű módszertani kísérleteket alapvetően károsnak tartotta.
Dargay munkásságának jelentősebb alapköve, hogy a műalkotások környezetkultúránk szerves részeként kommunikáljanak az emberrel a mindennapok szintjén is. Olyan műveket képzel el, melyek az élet organikus részeként áthidalják a művészet és a társadalom közti szakadékot, mindazonáltal nem veszítik el tárgyi kvalitásukat, anyagi és kompozicionális minőségüket sem. Nem használati tárgyakat, hanem esztétikailag hasznos műalkotásokat álmodott meg, figyelembe véve azokat az összefüggéseket és törvényeket, amelyek a világot egységben és egyensúlyban tartják. A beszéd szintén érinti a környezetkultúra szempontjait is. Említi a technikai civilizációt, az építészetet, az építészet, az ipari-termelőmunka, a közlekedés vizuális jelrendszerét, fontosnak tartja a műszaki rajz tanítását, azonban inkább az innen érkező jelek befogadásának, értelmezésének és az absztrahálásnak megtanítását, azaz a látástanítást jelöli ki feladatként. A látástanítás eszköze a művészet, célja pedig Dargaynál az erkölcsi magatartás, a nagy emberi eszmék „képszerű” és „emocionális” átadása az ifjúságnak. Az erkölcsi-világnézeti szempontok és célok az előadásban párhuzamba hozhatók szobrászatának tisztaságával, kifinomultságával, a megmunkálás és kivitelezés igényességével. Mind művészetét, mind pedagógiáját áthatja a tisztaság, igényesség és kifinomultság. Tanítványai gyakran hallhatták Dargay tanár úrtól az alcímnek választott, ma is érvényes szakmai és életvezetési jótanácsot: „Arány, irány, tónus!”
Az MTV interjú során elhangzik az a kérdés, amire most már jelen írás is választ kíván adni, miszerint Dargay, „egy új, születő művészeti ág képviselőjeként, máshogy tanított-e, mint ahogy szoktak?” Igen szívet melengető, hogy a filmkockák segítségével magától a művésztől is kaphatunk erre választ. Dargay lakonikus reakciója természetesen összhangban van azzal, amit a kor rajztanítási helyzetéről megismerhettünk. Elmondása szerint elsősorban a meghatározott törzsanyagot és a felvételi követelmények ismeretanyagát kellett megkapniuk a tanulóknak, de szakköri keretek között „új kísérletekkel” is volt lehetőség próbálkozni, illetve modern képzőművészeti eredményekkel is megismerkedhettek, ami a fiatalokat kifejezetten érdekelte. A filmből kilépve maguk a diákok sokkal teljesebb bepillantást adhatnak Dargay Tanár Úr óráiba, hiszen négy olyan növendék is szerepel a felvételen, akik alkotói, illetve pedagógiai pályát választottak: Ádám Anita, Czipó Tamás, Mátyássy Gábor és Kovács Tamás. Szilágyi Júlia is ott lehetett volna a forgatáson, mivel pont 1979 és 83 között volt Dargay tanítványa. Nemcsak rajz és vizuális nevelés óráira, hanem rajz fakultációra és művészettörténet óráira is járt. Dr. Liptai Kálmán azonban már az előző évben végzett. A későbbi pedagógus, matematikus és főiskolai docens 1976-tól volt a gimnázium diákja, az alapképzésben szereplő rajz, majd művészettörténet órákon ismerhette meg a szobrászt, aki pedagógusként egyik legfontosabb példaképévé is vált. Az egykori diákok visszaemlékezései szerint, a Tanár Úr személyisége és emberi tartása óriási hatással volt tanítványaira, „hozzá járni többszörös értéknövekedést, tartást, világszemléletet jelentett.” Tudása, olvasottsága, világ és nyelvismerete, tiszta művészeti életpályája rendkívül vonzó volt a diákjai számára. Híre, neve, rangja volt klasszikus műveltségének és modern szobrászatának, „minden szava, poénja kincset ért.” A diákok rendkívül kedvelték megnyerő, kellemes, emberséges, mégis mindig tekintélyt parancsoló személyiségét. „Eleganciája, aranyszín gombos acélkék zakója, fehér inge, nyakkendője, valamint az élet szépségét és derűjét hordozó hamiskás mosolya kifújta a szocializmus szürkeségét az iskolából, …fantasztikus energiamezővel töltötte meg az egyszerű, zsúfolt termet, azonnal odavonzotta magához a zabolátlan lelkeket és nem is engedte többé elkalandozni őket.”-írja róla Liptai Kálmán. Belső tartása elegendő fegyelmező erőnek számított, és ha mégis történt rendbontás, azt frappáns humorral kezelte. Általában a tanmenet előírásai szerint rajzoltak a tanulók, de nemcsak kockológiai, axonometriai, térlátást fejlesztő grafikai feladatokat oldottak meg, hanem op-art kompozíciókat, illetve plakáttervezési projekteket is. Az emberi melegséggel, tudással, bölcsességgel és remek humorral teljes órái túlmutattak az egyszerű rajzi feladatokon, „beszélt árnyékokról, párhuzamosokról, találkozásokról, fényekről, látható és nem látható élekről, de mindez olyan volt, mintha folyamatosan az életről beszélt volna kockológia nyelven.” A feladatokat részben órai, részben beadandó otthoni munkaként kellett teljesíteniük. A szükséges instrukciók, magyarázatok frontálisan, a táblára vázolt krétarajzokkal történtek. A növendékek elsősorban önállóan dolgoztak, szükség esetén külön-külön kaptak segítséget. Liptai sorait idézve: „Sorba vittük a rajzokat a tanári asztalhoz, hogy utat mutasson, belerajzoljon készülő művünkbe, mondjon egy-két értékelő mondatot. Mindenkihez saját nyelvén szólt, az érzékelt magabiztosság szerint fűszerezte mondandóját karcosan pajkos humorával.” Dargay különlegesen újszerű módszertani eszközöket nem használt, nem volt sajátos pedagógiája, sem eszköztára. Óravezetése frontális volt, művészettörténeti előadásainál diái és saját szabadkézi rajzai voltak segítségére. Modernsége elsődlegesen a tantárgyi, iskolai és ideológiai kereteken túlmutató szemléletmódjában, személyiségében rejlett. A növendékek kalandként, csodaként élték meg óráit. Kifejezetten törekedett arra, hogy a tanulók minél szélesebb körű művészettörténeti tudást szerezzenek meg, felhívta a figyelmüket kiállításokra, megjelenő művészet kiadványokra, könyvekre. A tantervi órákon is sokat mesélt a modern alkotókról, sikeresen megszerettetve tanítványaival például Vasarely művészetét és az op-artot. Diákjai nagyon kedvelték „kacagtató példáit” és feladványait. A szakkörökön és a szabadon választható művészettörténeti órákon már sokkal mélyebben átvették a különböző időszakok stílusirányzatait, azonban mindig nyilvánvaló volt, hogy a modern irányzatokat preferálta. A korábban bemutatott Dargay-előadásában vázolt meghatározások, elméletek és célok a tanítványok visszaemlékezéseinek tükrében teljesednek ki igazán: „hétről hétre ott ültünk, és csillogó szemekkel léteztünk a pillanatban. Nem tanóra volt, és messze nem tananyag, …nem volt semmi, amiről azt lehetne gondolni, hogy egy iskolában vagyunk. Egyszerűen beköltöztek hozzánk az egykor élt és alkotott kiváló festők, építészek és szobrászok, Tanár úr pedig intelligenciájával, hallatlan tudásával, műveltségével és eredeti nyelvezetével felmutatta nekünk, hogy hol kezdődik a Lét, ami több, mint mindennapi küzdelem, hol kezdődik a lelket körül ölelő Isteni Szépség. …Az 1970-es évek végének Magyarországán elindított bennünket egy kíváncsi, értékekre fogékony, szabad és nyitott attitűd felé, körbe rajzolva viszonyunkat a képzőművészethez.” Szünetekben ritkán vegyült el a tanulók között, hanem inkább művelődött, olvasott. Mindazonáltal remek érzékkel látta meg a növendékek között azokat a tehetséges fiatalokat, akik fogékonyak voltak a művészet, vagy az építészet iránt. Őket kiemelten az iskolai fakultációs órákon, szakkörökön, vagy magántanítványaként a műtermében tanította. Az itt megvalósuló felkészítés során számtalan izgalmas térlátást fejlesztő feladatot kaptak, és igen széleskörű rajzi tudásra tehetek szert. Dargay maga is kiválóan rajzolt „egyetlen vastag vonallal tökéletesre korrigált egy kontraposzt beállításról készült rajzot” –írja róla Mátyássy Gábor. A lelkes és tehetséges diákoknak rendszeresen rendezett kiállítást az iskola folyosóin, illetve támogatta növendékeit külső helyszíneken megvalósuló bemutatkozásaikban is. 1983-ban például öt tanuló, köztük Bodnár Zsolt, Czipó Tamás, Földessy Árpád, Gräff és Kovács Tamás egri és budapesti kiállításhoz készült szerigrafált mappához írt biztató szavakat.
Dargay Lajos: vázlatrajz. Fotó: Kovács Tamás által összeállított és beköttetett albumok, Dokumentációk Dargay Lajos szobrászművészről (-től). Kovács Tamás hagyatéka, Dargay Lajos Művészeti Alapítvány, 1984-2002
Igen jelentős Dargay pedagógiai működésében, hogy nemcsak osztályfőnökként foglalkozott örömmel „a gyerekek minden ügyes-bajos dolgával”, hanem jóval az iskola után is segítette volt növendékeit, figyelemmel kísérte munkáikat, egyengette pályájukat. Tanácsokkal, útmutatással látta el őket a felmerülő nehézségek esetén, és az igen „magas mérce” mentén helyre tette a hibáikat, megfogalmazta intéseit, kritikáit is. Legjobb példa erre a filmben szintén szereplő – sajnos 2020-ban váratlanul elhunyt – Kovács Tamás grafikus-szobrász-művész. A hagyatékában lévő iratok között található két szépen bekötött vaskos album, melyek többek között tartalmazzák a volt növendék és tanára teljes levelezését 1984-től 2002-ig. A kölcsönös tiszteletet, megbecsülést sugárzó írásokból kitűnik, hogy a hagyományos Mester és tanítvány távolság megtartása mellett, erős barátság fűzte össze a két művészt. Dargay soraiból kiolvasható az őszinte atyai gondoskodás, bátorítás, a volt diákja előmenetelének folyamatos támogatása, illetve a kritikák őszinte megfogalmazása, az évek múltával pedig az egyenragú kollégává előre lepő munkatárs megbecsülése. A levelek mellett a volt gárdonyis növendék precízen sorba rendezte Dargay néhány megőrzött „vázlatrajzát és skiccét, abból az időből, amikor az anatómiát tanította”, illetve amelyek az egri Fénytoronyhoz/ról készültek, továbbá a fontosabb meghívókat, kiállítási fotókat, cikkeket, írásokat, valamint Dargayval folytatott legépelt „beszélgetéseket” is. Kovács odaadó dokumentációja mutatja a művész-tanár személyiségéből, magatartásából, tiszta művészeti életpályájából, magasszintű rajztudásából áradó intenzív nevelő hatást, mely legfontosabb jellemzője lehetett óráinak, pedagógiai munkásságának. Elsődlegesen ez a légkör határozhatta a meg szakköreit, műtermi magánóráit is, amelynek rajzi feladataiba Kovács Tamás által megőrzött vázlatrajzai engednek bepillantást. A megőrzött dokumentumok bepillantást nyújtanak a Schöffer Szemináriumok szervezésébe is, a rangos események lebonyolításába Dargay bevonta korábbi tanítványait is, hogy találkozhassanak a nagy mesterekkel és a szakértőkkel, illetve támogassa szakmai elmenetelüket is.
Alkotóművészként elsődlegesen Ádám Anita vitte tovább tanára és mestere művészetszemléletét az említett diákok közül. Gárdonyis tanulmányai után a Szegedi Tudományegyetem rajz-vizuális kultúra szakán szerzett diplomát, de már középiskolai éveitől kezdve jellemzően a természet, a tudomány és a művészet egységét kutatja műveiben. 1980 és 83 között részt vett a Fajó János irányításával működő nyári szabadiskolában is, ahol Csiky Tibor által vezetett szobrász részlegben fejleszthette tudását. Alkotásai, mint például a Sacra Geomertia sorozat márványai, szavak nélkül is mindennél teljesebben vallanak Dargay pedagógiai hatásáról. A szintén pedagógus-művész szobrai, reliefjei, fotói, valamint grafikái a természeti struktúrák geometriailag leírható formai összefüggéseit mutatják be modern tudományos alapokon.
Horváth Zsolt visszaemlékezéséből az eddigiekkel teljességgel összecsengő kép bontakozik ki. A később a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Karán végzett építész már Kalocsán volt magántanítványa Dargaynak több éven át. Elmondása szerint, az érdekes, beszélgetős, intellektuálisan és művészetelméleti szempontból is instruktív órákon teljeskörű és igen alapos rajzi alaptudást, valamint világnézeti iránymutatást is kapott tanárától. Dargay fokozatosan építette fel a tananyagot, alapvetően a kockológiából kiindulva. Elsődlegesen nem látvány alapján, hanem mértani alapformákból építkező rajzi technikákkal oktatott. Természetesen e feladatokat meghatározta, hogy diákja műszaki felvételire is készült, így az axonometriai feladatok és térlátást fejlesztő beállítások voltak gyakoribbak. A jelenleg építészként dolgozó volt tanítvány szerint, utóbbiak kifejezetten izgalmas, trükkös és rendkívül fejlesztő rajzi feladványok és ötletek voltak, a kellemes beszélgetős órákon mindig szívesen vett részt. Az egyetemi évek alatt sem szakadt meg természetesen a kapcsolatuk, diplomamunkájánál Dargayt kérte fel konzulensnek egy kinetikus kiállítótér megtervezéséhez, majd pedig több közös munkájuk, tervük is volt. Horváth Zsolt készítette például a 2006-ban kiadott Dargay monográfia konstrukciók ember alkotta és természeti környezetben illusztrációit.
2022 szeptember 10-én a Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnáziumban emléktáblát avattak Dargay Tanár Úr tiszteletére születésének 80. évfordulója alkalmából. Az eseményen Dr. Liptay Kálmán volt diák, valamint H. Szilasi Ágota művészettörténész előadásai idézték fel a művésztanár nyolc évnyi tanári pályafutását és képzőművészeti tevékenységét. Egykori diákok, munkatársak és családtagok jöttek el, hogy közösen emlékezzenek meg Dargay kiemelkedő szakmai munkájáról és emberségéről. Az emléktáblán pedig most már az utókor számára is olvasható a jelmondat: „Arány, irány, tónus!”
Calocagathia
Dargay teljes életművét áthatja a nevelő szándék, ahogy az MTV interjú elején meghatározta önmagát: tanár és kísérletező ember. Mindez magától értetődő pedagógusként, azonban írásaiban, publikációiban is tetten érhető. Számos cikkben és kiadványban magyarázta, népszerűsítette az általa felvállalt, de a hivatalos művészeti intézmények, illetve a nagyközönség számára is nehezen befogadható konstruktivista szobrászat és a luminokinetizmus művészettörténeti hátterét, esztétikai létjogosultságát. Bizonyos szempontból „kísérletei” teszik igazán teljessé a képet. Szobrain, reliefjein, grafikáin mértanilag minden tökéletesen elhelyezett. Tökéletes kapcsolat, rend, harmónia és egység van az elemek, formák, színek között. Egyetlen alkatrészt, vonalat sem lehet kivenni, egyrészt gyakorlati -statikai, mechanikai, vagy elektronikai- okokból, másrészt kompozicionális és esztétikai szempontból sem. Bármilyen térbe helyezve azzal rögtön kapcsolatba kerülnek alkotásai, ezen kapcsolatba viszont eleve beépített az élő közegből fakadó állandó változás, az idő. Helykijelölő szerepet betöltve, térerőként hatnak nemcsak a külső, vagy belső épített környezetükre, hanem kontemplatív jellegüknél fogva, a befogadóra is. Dargay nem az élet kétértelműségét, fájdalmát, küzdelmét, abszurd aspektusait, vagy a művészet önreflexív kérdéseit tárja elénk, hanem a természet, a mikro- és makrokozmosz rendjét, harmóniáját, ami -meggyőződése szerint- mértanilag, geometriailag vizuálisan is letükrözhető. A kozmosz rendjét kereső ember konstruktív jelenlétére utaló művek a nézőt ennek a harmóniának az iternalizációjára tanítják. Arra a klasszikus hitre, hogy az univerzum, a kozmosz vizuálisan is letükrözhető „építményében”, tiszta és tökéletes rend van, mely rend felismerhető, megérthető, befogadható és megvalósítható mind egyéni mind közösségi szinten is.
Calocagathia I. 2004. Fotó: Majoros Tamás, Dargay Lajos Művészeti Alapítvány
Calocagathia IV 2006. Fotó: Majoros Tamás, Dargay Lajos Művészeti Alapítvány
Válogatott irodalomjegyzék
AKNAI Tamás: Kinetikusok Egerben = Művészet, 8. 1979, 24-27.
BALOGH Jenő: A személyiség nevelése a rajztanításban = Magyar Pedagógia 64. 3–4. 1964, 320–342. mp_1964_003_004.pdf (u-szeged.hu) (utolsó letöltés 2021-12-16)
BALOGH Jenő – PAÁL Ákos: Rajz és műalkotások elemzése I. A gimnáziumok 1. osztálya számára. Kísérleti tankönyv. Bp., Tankönyvkiadó Vállalat, 1966
BALOGH Jenő – XANTUS Gyula: A vizuális nevelés pedagógiája. Bp., Tankönyvkiadó. 1969
BALOGH Jenő: Rajz a gimnáziumok I-III. osztálya számára. Bp., Tankönyvkiadó. 1982
BALOGH Jenő: Visszapillantó tükrömben: rajztanításunk ötven éve = Eidos füzetek 6. Bp., 1995
BODÓCZKY István: A rajz, vizuális kultúra tantárgy helyzete és fejesztési feladatai. A tantárgy helyzete a modernizációs feladatban = Új pedagógiai szemle, 2002, nov.
Új Pedagógiai Szemle2002 november – EPA – www.epa.hu (oszk.hu) (utolsó letöltés 2021-12-16)
BODRI Ferenc: Magyar kinetikusok = Élet és Irodalom, 1979, jan. 6. 8.
CSŐREGH Éva: Rajzoktatásunk története = Eidos füzetek 5. Bp, 1991
DARGAY Lajos: Egy tv-műsor után, a kortársi képzőművészetről = Népújság, 1971, jan. 17.
DARGAY Lajos: Szellemi csemege? Vagy szükségszerűség? = Népújság, 1971, júl. 14.
DARGAY Lajos: A művészet funkciója és a technikai-tudományos forradalom = Hevesi Szemle, 1974, 1. 20-23.
Dargay Lajos szobrászművész kiállítása. Kat. Ernst Múzeum, Bp., Műcsarnok, 1998
FABULYA Zoltánné: Balogh Jenő módszertana a kortárs vizuális nevelés tükrében I. = VIZUÁLIS KULTÚRA, 1. 70-76. 8_Fabulya Balogh Jenő élete és munkássága_v2.pdf (vizualiskulturaujsag.hu) (utolsó letöltés 2021-12-16)
FABULYA Zoltánné: Balogh Jenő módszertana a kortárs vizuális nevelés tükrében II. = VIZUÁLIS KULTÚRA, 1/2. 71.-79. 5.1 Fabulyáné_j2.pdf (vizualiskulturaujsag.hu) (utolsó letöltés 2021-12-16)
HANGYEL – N. MÉSZÁROS – NÉMET – SÍK – KASZÁS – BEKE – WEHNER: Dargay Lajos szobrászművész. Monográfia. szerk.: Zámbó József, Kovács Tamás. Bp. Képzőművészeti Kiadó, 2006
HANGYEL Orsolya: Dargay Lajos szobrászata = HANGYEL – N. MÉSZÁROS – NÉMET – SÍK – KASZÁS – BEKE – WEHNER: Dargay Lajos szobrászművész. Monográfia. szerk.: Zámbó József, Kovács Tamás. Bp. Képzőművészeti Kiadó, 2006, 3-5.
HANGYEL Orsolya: Kinetikus művészet Magyarországon = Mozgás’08. Kat. Faur Zsófia – Ráday Galéria, 2008
KAPOSI Levente: Fénytorony a Csebokszári lakótelepen. Oldani a mértani rendet = Népújság, 1978, nov. 5.
KÁRPÁTI Andrea: Vizuális nevelés a nyolcvanas években: A realizmus kora = Pedagógiai szemle, XL/10. 1990, 915-92.
KÁRPÁTI Andrea: Elvek, eszmények, paradigmák a magyar rajztanításban a kezdetektől a hetvenes évekig = MAGYAR PEDAGÓGIA, 1–2. 1993. 19–35.
http://www.magyarpedagogia.hu/document/Karpati._MP9312pdf.pdf (utolsó letöltés 2021-12-16)
KEPES György: A látás nyelve. Bp, Gondolat kiadó, 1979
KOVALOVSZKY Márta: A magyar szobrászat új útjai. Előadás Régészeti és Művészettörténeti Társulat pécsi vándorgyűlésén. 1971 május = Janus Pannonius Múzeum Évkönyve XVII-XVIII. Pécs, 1972-73, 301-307.
KÖRNYEINÉ GERE Zsuzsa – REEGNÉ KUNTLER Teréz: Tér-forma-szín. Bp., Tankönyvkiadó, 1978
ANDRÁSI Gábor – PATAKI Gábor – SZÜCS György – ZWICKL András: Magyar képzőművészet a 20. században. Szerk.: TURAI Hedvig. Bp., Corvina, 1999
MAKSAY László: Művészettörténet és műalkotások elemzése. Bp., Tankönyvkiadó, 1954
MÁTYÁSSY Gábor: Mátyássy Gábor szakdolgozata Dargay Lajosról, DTKF, 1989 Mátyássy Gábor szakdolgozata – Dargay Lajos (utolsó letöltés 2021-12-16)
MOHOLY-NAGY László: Az anyagtól az építészetig. Bp, Corvina kiadó, 1972
- MÉSZÁROS Júlia: Dargay Lajos. Kat. Bev. = Dargay Lajos szobrászművész kiállítása. (1998) Kat. Ernst Múzeum, Bp, Műcsarnok. 1998, 2.
MUHI Sándor: Rajztanítás a kommunizmus idején = A rajztanítás mérföldkövei. 2. rész. Csíkszereda, Magiszer, 8.3. 2010, 94-103.
NAGY Ildikó: Avantgarde és nemzeti hagyományok a magyar szobrászatban = Ars Hungarica, 1988, 1. 33-42.
epa.hu/01600/01615/00051/pdf/EPA01615_ars_hungarica_1988_01.pdf (utolsó letöltés 2021-12-16)
NAGY Ildikó: Hagyomány és megújulás. A magyar szobrászat fordulata az 1960-as években = Ars Hungarica, 2. 1990, 241-26. Ars Hungarica, 1990 (18. évf. 2. sz.) (niif.hu) (utolsó letöltés 2021-12-16)
NÉMETH Lajos: A kinetikus ember. 1989-es megnyitószöveg. Közölve: Der Kinetische Mann. Dargay Lajos 60 éves = Gyűjtők – Gyűjtemények. Sammler – Sammlumgen. I. 2002-2003. 16-19.
PAKSI Endre Lehet: Fénykörnyezetek. Definíciós kísérletek magyar vonatkozású kulturális-művészeti produktumok alapján = Több fény. Fénykörnyezetek. kat. szerk.: ANDRÁSI Gábor – TÖRÖK Tamás – KONKOLY Ágnes – PAKSI Endre Lehel. Új Budapest Galéria, 2015
PAKSI Endre Lehel: A luminokinetika megjelenése a Magyar Népköztársaságban: A MTESZ-MIE Iparesztétika Szakosztály és a KINETEAM mérnök-művész csoport köréhez kapcsolódó kreatív produktumok 1969-1985. I-III. = Exindex, Szabad kéz. 2018-19. http://exindex.hu/index.php?l=hu&page=3&id=1061; http://exindex.hu/index.php?l=hu&page=3&id=1069;
http://exindex.hu/index.php?l=hu&page=3&id=1082 (utolsó letöltés 2021-12-16)
PAKSI Endre Lehet (szerk.): Kis magyar luminokinetika. Luminokinetikus „mérnök-művész csoportok” a Magyar Népköztársaságban 1974-1985. kat. Budapest Galéria. 2020
Rajz 1-8. Az általános iskolai nevelés és oktatás terve. Tantervi Útmutató. szerk.: KÖRNYEI Ferencné. (Országos Pedagógiai Intézet) Bp. Tankönyvkiadó. 1978
Princípiumok. Ádám Anita. kat. Tudományos Művészetek háza, szervező: Dr KRISTON VÍZI József. Kecskemét, 2018
SCHÖFFER, Nicolas: La Ville cybernétique. Tchou, Paris. 1969. Újrakiad. Naima, Paris, 2018.;
SOLTRA Elemér: A rajz tanítása. Tankönyvkiadó, Bp., 1982
SZÁVAI István: Vizuális kultúra tantárgyunk és környéke = Új pedagógiai szemle, 2001, nov. Új Pedagógiai Szemle2001 november – EPA – www.epa.hu (oszk.hu) (utolsó letöltés 2021-12-16)
SZÁVAI István: Tantárgytörténet. Szávai István honlapja. Bevezetés – Kapcsoskönyv (szavaiistvan.hu) (utolsó letöltés 2021-12-16)
Tantervi tervezet rajzból a gimnáziumok számára. Művelődésügyi Minisztérium, Tankönyvkiadó, Bp., 1962
Technika és művészet. ’74-78. MTESZ Magyar Iparjogvédelmi Egyesület Heves Megyei Szervezete Iparesztétikai Szakosztálya. Kat. Szerk.: BALOGH László. Eger, 1978
VINKLER László (1954). Képzőművészeti alkotások. Bp., Tankönyvkiadó. 1954
ROMSICS Imre: Dargay Lajos életrajz. (Dargay Marcell átdolgozása nyomán) = Magyar múzeumi arcképcsarnok II. Pulszky társaság – Magyar Múzeumi Egyesület, Kalocsa-Budapest. Megjelenés alatt.
WEHNER Tibor: Dargay Lajos szobrász. Szócikk = Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I-III. Bp., Enciklopédia kiadó. 1999-2001
XANTUS Gyula: A rajztanítás módszertana. Kézirat. Tankönyvkiadó, Bp., 1967
XANTUS Gyula: Rajz. Kézikönyv az általános iskolák rajzot tanító nevelői számára. 5-6. osztály. Tankönyvkiadó. Bp. 1967
XANTUS Gyula: Rajz. Kézikönyv az általános iskolák rajzot tanító nevelői számára. 7-8. osztály. Tankönyvkiadó. Bp. 1968